Ezzel szemben az idén Szepsiben és Buzitán a Csemadok Kassa-vidéki területi választmánya és a Pódium Színházi Társaság a szepsi és a buzitai önkormányzatok, Csemadok-alapszervezetek, a kulturális minisztérium és a budapesti Anyanyelvi Konferencia hathatós támogatásával kilenc résztvevõ csoporttal rendezte meg a második ilyen jellegû fesztivált. Tekintélyes a gyarapodás, mind a mennyiséget, mind a minõséget számba véve.

Jelleget kell emlegetni, mert a falusi színjátszók mezõnye igen hathatósan gyarapodott a Pódium Társaság és a Csemadok által ehhez a mezõnyhöz csatlakoztatott esztrádcsoportokkal. Ezzel lehetõséget adtak azoknak a nem falusi együtteseknek is, akik eltökélten a közösségük szórakoztatására, s nem utolsósorban a tehetséges fiatalok felkutatására szövetkeznek a környezetükben mindenképpen sikeres, zenés esztrádmûsorok bemutatására.
Ezzel kapcsolatban megfontolandó lenne, hogy a mûsorok idõtartamának korlátozásával (maximum 1 óra), elõzetes szakmai tanácsadással és válogatással, a mûködési helyet nem behatárolva, az esztrádcsoport kategóriáját minõségében is erõsítsük. Ebbõl eredõen megváltoztatható lenne a fesztivál neve: Falusi Színjátszók és Esztrádcsoportok Országos Fesztiváljára. Csupán egyetlen k betû kerülne a szó végére, de ezzel az esztrádcsoportok kategóriájában városi együttesek is fenntartások nélkül benevezhetnének. Meggyõzõdésem, hogy az idei mezõnynél sokkal nagyobb azoknak a csoportoknak a száma, amelyek zenés esztráddal vagy a magyar színpadi kultúrában klasszikusan elfogadott és magas színvonalon jelen lévõ kabaréval foglalkoznak.
Ezen a ponton határozottan különbséget kell tenni az esztrád, mint vegyes mûfajú színpadi mûsor, illetve a klasszikus magyar hagyományokra és hagyományokból építkezõ kabaréestek között. Az idei fesztiválon is akadt olyan csoport, amely eltökélten ötvözte a táncot, a mazsorettbemutatót, a zeneileg színvonaltalan énekszámokat az eredeti ötlet szülte paródiával. Más esetben is feltûnõek voltak a mûsorok dramaturgiai hiányosságai. Elsõsorban a "fõzzünk abból, ami a kamrában van" szemlélet volt az uralkodó. Üde kivételt jelentett például a vezekényi esztrádcsoport, akik kerestek egy ötletet – a falurádiót – az esztrád keretjátékához, de dramaturgiai szempontok szerint már nem pontosan, nem logikusan komponálták bele a vidám jeleneteket. Ezek némelyikének az az értéke is megvan, hogy a faluban történt események humoros bemutatására aktualizálhatóak.
A teljes mezõnybõl esztrádcsoportként is kiemelkedtek a királyhelmeciek, akik Zvolenszky Gabriella rendezésében egy klasszikus szerkezetû kabarét mutattak "volna" be. Feltételes módot azért használok, mert a sok-sok nagyszerû magyar kuplé helyett, jó és jobb slágerekkel kötötték össze az egyes kabaréjeleneteket. Viszont vitathatatlan értékként vonultatták fel a színészi játékot, még függöny elõtti magánszámokban is, ami bizonyára elõbb utóbb a Jókai Napokra is eljuttatja ezt a sokoldalú és lelkes közösséget.
Amikor a mûsorok zenei elemeirõl gondolkodom, s az esztrád, illetve a kabaré szerkezeteibe ágyazva a helyüket keresem, pontosan látom a rendezõk és a dramaturgok valamennyi hibáját. Elsõdlegesen azt, hogy a zenés esztrád sem lehet amolyan vegyes saláta. Az ötlet, esetleg a téma, a gondolat harmonikus megszerkesztése a legfontosabb ahhoz, hogy a közönséget szórakoztassa, ízlését okosan formálja a lakóhelyén ily módon igen nagy felelõséget magára vállaló csapat. Elsõsorban a saját ötletekkel arattak sikert, ami mintegy figyelmezteti valamennyi csoportot: nem biztos, hogy a kereskedelmi tévékbõl ellesett dáridók, Besenyõ családok lemásolása az üdvözítõ. Ha valahol ezt teszik, éppen az amatõr színjátszás eredeti küldetésével fordulnak szembe. Ehelyett azt a sok-sok kiválóan éneklõ, táncoló, játszó fiatalt kellene az amúgy tehetségesen másoló rendezõnek, mûsorvezetõnek a szórakoztatás, a kabaré igazi értékei felé betájolnia. A fesztivál szakmai értékelésein a Jókai Napokat megszégyenítõ létszámban résztvevõ csoportvezetõk, rendezõk, színészek, zenészek, mûszakiak többsége aligha ott hallott elõször a zenei dramaturgiáról, a mûsor szerkezetérõl, a téma egységesítésérõl és az esztrád vagy kabaré belsõ tempóritmusáról. Mégis ezen ismeretek gyakorlati birtoklásának a hiánya látszott meg leginkább az egyes mûsorokon. Aligha a mûfajt kell kárhoztatni a hibákért, hanem meg kell keresni a segítségnyújtás szakmai kereteit.
Ha zenérõl szóltam, akkor mindenképpen a dramatikus népi hagyomány két ágát képviselõ színjátszó együttest emelném ki, mindkettõ a színjátszók mezõnyében szerepelt. A bódvavendégi férfiak Borkóstolójában Bodonyi András rendezõ a kiváló zenei képzettsége révén olyan dramaturgiai ívet tudott az elénekelt népdalokkal alkotni, amely képes volt egybetartani a dialógusaiban, a dramatikus játékaiban és táncaiban eredetileg egyáltalán nem koherens népi játékot. A mûzene, a klasszikus magyar nóta számára adott kiváló terepet Tóth Ede A falu rossza címû népszínmûve, a kálaziak elõadásában. A néhány jó színészi teljesítmény, a klasszikusnak számító szöveg szinte dramaturgiai meghúzások nélkül történt eljátszása ellenére is érdekessé tette az elõadásukat. Vannak olyan alkotói pillanatok az amatõr színjátszásban, hogy a szakemberek úgy néznek egy elõadásra, mintha valamilyen színházi reinkarnációnak lennének a szem- és fültanúi. A kálaziak elõadását rendezõ Paulovics Mária gyermekként még láthatott olyan elõadásokat, amelyek mintegy a naiv népmûvészek insitus – valóságos helyzetben megszületett – játékának szellemét örökítették át az ilyen népszínmûvekben. Okoskodásnak tetszene azt firtatni, milyen vizuális hatások nyomán tudott a harmadik felvonás elsõ jelenetében szinte tökéletes képi feszültséggel, a negyvenes évek (magyarok gyártotta) amerikai színes szélesvásznú szerelmesfilmjeinek látványvilágát idézve a színészeinek játékteret komponálni. Okoskodás lenne, mert a kálazi színpad – ahol ez az elõadás született – háromszor beleférne a buzitaiba, amelyen ezt a némelykor álomszerûnek tetszõ jelenetsort láthattuk. Tehát valami csak a fesztiválon születhetett meg, az ad hoc térben. Ennek az elõadásnak számtalan összetevõjére azért is szeretnék majd külön visszatérni, mert a kálaziak együttese a szórványmagyarság egyik Kárpát-medencei csodája. Abban a Zobor-vidéki faluban és a környékén, Ladányi Lajos köre szervezésében a szó legszorosabb értelmében a magyar nyelv megmentésén fáradoznak. Láthatóan szép sikerekkel.
Ez a fesztivál a fiatalok fesztiválja volt. Olyan pozitív jelenség szemtanúja lehetett az, aki a rendezvény három napján Szepsiben és Buzitán járt, amely rácáfolt a Jókai Napokon a felnõtt színjátszók mezõnyében tapasztalható érdektelenségre és közönyre. Igazából nem tudtam több oldalról figyelni a fesztivált, szinte csak az elõadásokat és a szervezõk Boda Ferenc által irányított csapatának a munkáját láthattam, amely zökkenõmentes volt. Vitathatatlanul felsorakozott a Jókai Napok, a Duna Menti Tavasz és a Bíborpiros szép rózsa mellé.
Az értékelések hangulatában ugyanazok a félreértések, a zsûri véleményének utólagos félremagyarázásai és a bírált együttesek sértõdései hevítették a hangulatot, mint más esetekben. Ennek ellenére a hangulat nem engedett a félreértett szavak érzelmi kommandóinak. Ritkán kerül az ember egy ilyen tömeges részvételû rendezvényen olyan helyzetbe, hogy többször is megérinti a szeretet fuvallata. Az a tény, ahogyan a fesztivál mezõnye felkínálta támogatását a jubileumát azon a hétvégén ünneplõ, s a polgármesteri hivatal ügyködései nyomán a városi mûvelõdési központnak az ünnepi mûsor próbáiért és elõadásáért fizetni kényszerült királyhelmeci együttesnek, másról is meggyõzött. Lehet és kell egyes önkormányzati vezetõkkel szemben fellépni a civil önszervezõdések kezdeményezéseivel úgy, ahogyan Királyhelmecen teszik. Még akkor is, ha bosszút állnak rajtuk, mert a Szepsiben és Buzitán tapasztalt szolidaritás õket igazolja.
Mint ahogyan maga a fesztivál is igazolja mindazokat, akik szabadidejüket, testi és lelki energiáikat feláldozzák egy-egy közösség javára. És akkor még nem esett szó a tehetségekrõl, akik hol életvidám lelkiségük, hol meg a csiszolatlan gyémánthoz hasonló adottságaik révén hívták fel magukra a figyelmet. Azok a tinédzserkorú lányok és fiúk, akik egy-két esetben szinte minden együttesben kiemelkedõen játszottak, énekeltek, megérdemlik színházaink figyelmét is.
Nem volt ez a fesztivál a hibátlan produkciók sereglése. Azt sem lehet állítani, hogy mindenki elégedett lett volna a zsûri döntésével. Az viszont letagadhatatlan, hogy mindaz, ami a falusi színjátszás fogalomkörében manapság a szlovákiai magyarság kultúrájában – valójában szakmai támogatás, segítség, sokszor pénz hiányában – megszületett, reményekre jogosító. De legfõkképpen abból a szempontból elgondolkodtató, hogy a Pódium Színházi Társaság hogyan tudná szakmai szeretetével és segítségével elhalmozni ezeket a csoportokat. Azzal az eltökélt szándékkal, hogy ebben a mezõnyben, amely igazából csak a jéghegy csúcsát képezi, napvilágra segíti az újabb tehetségeset, az ízléseset, az értékeset és a közösségteremtõt.

DUSZA ISTVÁN

Új Szó, csütörtök, 2000. december 14. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 53. évfolyam 288. szám