Egressy Béni Országos Színjátszó Fesztivál
Egressy Béni Országos Színjátszó Fesztivál
Menü
 
Számláló
Indulás: 2010-05-30
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Helyszínek

Következő 10 cikkElőző 10 cikk

1 - A fesztivál helyszínei

   

Fesztiválunk bölcsője Királyhelmec volt, ám az első év bábáskodása után a rendezvény Szepsibe és Buzitára került át, ahol azóta is sikerrel működik.

Visszajáró vendégeinknek aligha kell bemutatni a két helyszínt, ám a böngészni vágyók kedvéért alább mégis közlünk néhány információt, valamint honlap-elérhetőséget.

2021-ben a fesztivál helyszíne Jászó volt.

2 - Szepsi (Moldava nad Bodvou)

   

Kassától délnyugatra elterülő város, s az E 571-es, Rozsnyó irányába futó nemzetközi út érinti. E térségben ér véget a Kassai-síkság, s kezdődik a sokféleséget mutató Szlovák-karszt vidéke. Nyugatra tőle Somodi és Torna található, a felette lévő középkori várral; északra fekszik Jászó, a híres premontrei székesegyházzal, nemkülönben a Kassa-környéki járás második legnépesebb települése, Mecenzéf, továbbá Stósz-fürdő és az 1246 méter magas Kojsói-csúcs. A várost átszeli a 21. délkör.

3 - Buzita (Buzica)

   

Buzita (Buzica) határmenti község, amely a Kassai-völgykatlan  és a Bódvai-hegység  találkozásánál fekszik. A területe több kultúra népeinek is lakóhelyéül szolgált, találtak itt bronzkori kardot, valamint annak bizonyítékait, hogy ezen a helyen a bükki kultúra népei és a szlávok által lakott település is létezett. A Buzitáról szóló első írásos forrás 1262-ből származik. A község kultúrája német és magyar jegyeket hordoz. A község 1938-tól 1944-ig Magyarországhoz tartozott. Buzitán a 14. századtól kezdődően a magyar lakosság van többségben.

4 - Jászó (Jasov)

   

Jászó és csodálatos környéke természeti szépségével és múltjával, mely mind a mai napig magával ragadja az idelátogatót, megérdemel pár perc böngészést az interneten, hiszen kevés ilyen község van hazánkban ahol a természeti és kulturális értékek ennyire csodálatosan kiegészítik egymást. A Jászói-barlang vagy a felette magasodó Jászói-szikla, melynek északkeleti szélén magasodott hajdanán a Károly Róbert által építtetett vár; a Jászói-monostor, a Premontrei rend, az állat és növényvilág, a halastavak, a bányászat és kohászat szervesen kötődik községünk történelméhez.

 

Következő 10 cikkElőző 10 cikk

 
Színjátszóink
 
Vendégcsoportok
 
Vlado
 
Fesztiválunkról a neten
 

ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123