Egy este a színházteremben

A falusi színjátszók Egressy Béniről elnevezett országos fesztiválján vagyunk Szepsiben, egy barátságos Kassa környéki kisvárosban, ahol mostanra teljesen gyökeret vert ez az országos rendezvény. Abból is látni ezt, hogy a messziről érkezők már nem morognak a távolság miatt, hanem örülnek a rég nem látott barátoknak, a csoportvezetők lázasan tervezik a színpadképet, igyekeznek a meglévő szerény körülményekhez igazítani a darab díszletét, vagy épp fordítva, fenik a fogukat a „szép nagy színpadra”. Nos, a szepsi művelődési ház színpadán nagyon látszik, hogy az előző rendszerben épült, amikor olyanok ültek a tervezőasztalok mögött, akik talán életükben nem voltak színházban. Ez azonban az egyetlen negatívum, ami ebben a cikkben előfordul. A helyiek frappánsan oldották meg a helyzetet: a nagyobb szabású, zenés-táncos produkciókat a közeli Buzita kultúrházába telepítették, amely a falu méreteihez képest hatalmas (nyilván olyanok tervezték, akik azt hitték, Buzita egy húszezres járási székhely).

A háromnapos találkozó első hat órájáról következik most néhány benyomás. Bár annyi azért idekívánkozik, hogy midőn ezt írtam, Kiss Péntek József ötletgazda épp a Rendezők Klubjának első összejövetelét vezette. Tavaly óta ugyanis a csoportvezetők és rendezők a fesztivál üresjárataiban összejönnek, és szakemberek segítségével elemzik a látott darabokat, felkészülnek a zsűri támadásaira, megvitatnak miérteket és hogyanokat. Ez forradalmi ötletnek tekinthető, reméljük, meglesz a hozadéka is.

De térjünk vissza a csütörtökhöz. Az ünnepi megnyitó beszédek közül kiemelkedett Mihályi Molnár Lászlónak, a Csemadok TV alelnökének eszmefuttatása a színház egykori és mai feladatáról. „Szavakkal, párbeszédekkel, cselekvéssel és gesztusokkal együttérzést és azonosulást ébreszteni a kívülálló nézőben, hogy ő a maga képzelete, érzései és tapasztalatai révén résztvevőként élhesse meg az előadás válságát, az emberi értékek tragikus pusztulását, a főhős bukását, avagy az emberi gyarlóságok nevetségessé válását. Hogy aztán mindezt lelki megtisztulásként, élettapasztalatként tudja magában megőrizni. Hogy aztán a színház által teremtett és képzeletünk útján megnyitott másfajta valóságból visszatérve jobban, tisztábban, értelmesebben tudjon tájékozódni a hétköznapi valóság szövevényes sűrűjében.”

E gondolatmenet folytatásának tekinthető a dunaszerdahelyi Fókusz Diákszínpad vendégjátéka. A csoport Jarábik Gabriella és Takács Andrea rendezésében Arany János Képmutogató című balladáját vitte színre, amellyel megérdemelten nyerték el a Jókai Napok nívódíját. Az előadás szép példája annak, hogy lehet valami egyszerre klaszszikus és modern, emelkedett és hétköznapi, filozofikus és népies. Egyszerű, „egyezményes” színházi gesztusokkal, ünnepélyes visszafogottsággal, árnyjátékkal, puritán díszletek között kelt életre a történet, amely nekem személy szerint most még jobban tetszett, mint a Jókai Napokon. Ugyanígy voltam a másik vendégelőadással, a nyitrai egyetemisták NYEKK színjátszó csoportjának Mesterlövészével, amely nagydíjas lett Komáromban. Nyár óta az előadás nemcsak lazább, letisztultabb és pergőbb lett, hanem mintha új szövegrészekkel is bővült volna. Persze Vonnegut mester esetében nyilván nem az a kérdés, mit kell meghagyni, hanem az, hogy mit lehet kihúzni szívfájdalom nélkül. Rozbroy Viktor igazi „színházat” rendezett, a közönség pedig annak ellenére vette a lapot, hogy többen haboztak meginvitálni Szepsibe ezt az előadást, mondván, hogy „magas lesz ez ide”. Hát nem: a nézők felismerik a jót és elfogadják a szokatlant is, ha azt mértékkel adagolják nekik. A „miheztartás végett” tartom remek ötletnek ilyen típusú vendégelőadások meghívását a falusi színjátszók fesztiváljára. Ezért volt jó ötlet a kassai gimnazisták KGSzT csoportjának szerepeltetése is, és ezért várom türelmetlenül a selmecbányai Yemelo esti fellépését, amely csoport már nemzetközileg is ismert.

A csütörtöki versenyprodukciók elemzésétől most eltekintenék, nem véletlenül. Egyrészt nem szeretnék belekontárkodni a zsűri munkájába díjkiosztás előtt, másrészt ezek egy teljesen más világot, a népi hagyományok kissé stilizált, színpadiasított világát mutatták be. Nem véletlen, hogy Szepsiben néhány éve külön kategóriát képeznek ezek az előadások, hiszen nem lehet őket egy kalap alá venni a vígjátékokkal, kabarékkal, esztráddal, illetve színdarabokkal. Említést érdemel még a fesztivál lapja, a Lakoma, amely tele van hasznos információkkal, és amelyet idén is lelkes emberek készítenek éjt nappallá téve. Senki ne lepődjön meg, ha ma mikrofont dugnak az orra alá, hogy mondaná el véleményét a találkozóról. Ezt már velem is megcsinálták...

Új Szó, 2004. november 13. szombat