Gyenge színvonal, humánus zsűri

Talán nem tévedek, ha azt mondom, hogy a mostani fesztivált a vendégelőadások mentették meg, azaz csak első pillantásra tűnt túl soknak a hat versenyen kívüli produkció. A nézők ugyanis ezeket „viszik haza”, ezekből marad meg bennük a legtöbb momentum, és talán tanultak is egyet s mást a Jókai Napok díjnyerteseitől a csoportvezetők és amatőr színészek. Ha mást nem, azt, hogyan kell szituációkat teremteni a színpadon, hogyan fokozzuk és mérsékeljük a tempót, adagoljuk a feszültséget, hogyan bánjunk a kísérőzenével, és hogyan kerüljük el a „szövegfelmondós” színészi játékot. Mert bizony gyakran nem győztem csodálni, milyen türelmes a zsűri, amelynek tagjai (Érsekcsanádi István, Jarábik Gabriella, Havasi Péter) értékeléskor előbb hosszasan ecsetelték az előadások pozitívumait, kiemelve, milyen tisztán beszélnek a szereplők, és csak úgy szőrmentén, óvatosan bírálták a megvalósítást. Elmondásuk szerint azért nem döngölték földbe az ezt megérdemlő csoportokat sem, mert tudják, milyen nehéz körülmények között születnek az előadások, menynyi fáradságba telik beszerezni a jelmezeket és díszleteket, és meddig kell győzködni a falusi postást, boltost vagy földművest, hogy álljon ki a színpadra. Ráadásul ezek a csoportok odahaza, saját közegükben általában hatalmas sikert aratnak, és csak ezen a fesztiválon szembesülnek (égbe kiáltó) hiányosságaikkal.

A legtöbb bajom a darabválasztással volt. Elavult, bárgyú, giccses és semmitmondó darabokat láttam sokkal többre érdemes fiatalok előadásában. A védekező rendezők azt állítják, nem férnek hozzá nívósabb nyersanyaghoz, hiszen a falusi könyvtárban gyakran nem hogy drámarészleg nincs, de még áram sem. Ezért azt alkalmazzák színpadra, ami elsőnek kezük ügyébe kerül, méghozzá anélkül, hogy egyáltalán ismernék a dramaturgia szót. Rétestésztaként nyúló, egy-egy poént hatszor elpuffantó, harmatgyenge szöveget tanulnak be olyan fiatalok, akiknek semmi közük a múlt század húszas éveihez, az operetthez vagy a népszínműhöz, és ezt látni is rajtuk. Sürgősen tenni kellene valamit, segítő kezet kellene nyújtani a csoportvezetőknek, akik önhibájukon kívül kerülnek kínos helyzetbe, és hozzák kínos helyzetbe a zsűrit is. Havasi Péter később elárulta, hogy ha utolsóként nem lépett volna színpadra az Ipolynyéki Színjátszó Csoport, nem is adták volna ki a fődíjat. Az ötvenéves színjátszói hagyománynyal rendelkező ipolynyékiek azonban visszaadták veszőben lévő optimizmusu(n)kat: olyan szinten prezentálták a Muskátlis ablakok című népszínművet, hogy néhány profi színész is tanulhatott volna tőlük egyet s mást. A darab érdekessége, hogy 1943-ban mutatták be a faluban, és két akkori szereplő dédunokája is játszott a mostani előadásban. Mivel a daloknak csak a szövege maradt fenn, maguk írtak, illetve írattak zenét hozzá, és az énekhangokkal sem volt semmi baj. Tisztán, hibátlanul, profi mikroportokba daloltak a szereplők, és bár lehetne vitatkozni azon, mennyire korszerű ma a népszínmű, és nem lenne-e jobb ilyen kvalitású színészeknek kortárs darabokkal próbálkozniuk, kalapot kell emelnünk a teljesítményük előtt. Mics Károly rendező életműdíjat is kapott a fesztiválon, teljesen megérdemelten, hiszen több éve foglalkozik a lelkes csoporttal.

A többiek talán szombat este Buzitán szembesültek azzal, hogy fejszéjük beletört abba a bizonyos nagy fába. Láthattunk három felvonásos, maratoni Mágnás Miskát egy szál hegedűvel kísérve, borzalmas faviccekkel megspékelt nótaestet „vegyesfelvágott” alcímmel, meseparódiát sok igyekezettel és kevés jó ízléssel, vasvillával összegányolt esztrádműsort, semmiről sem szóló kocsmai adomázást, műparaszti hagyományőrzést, nem beszélve a középiskolásokkal előadatott hetvenéves bohózatról. És bár a díjakat úgy osztották ki, hogy minden csoportnak jusson valami, el kellene gondolkodni a szakmai munka megszervezésének szükségességén, amíg nem késő. Könnyen megtörténhet ugyanis, hogy többre hivatott fiatalokból ízlésficamos felnőtteket nevelnek a magukra hagyott csoportvezetők.

A szervezést azonban mindenképp dicséret illeti: a programok pontosan kezdődtek, a szállással és étkezéssel alig voltak problémák, ami egy 250 résztvevős rendezvényen nagy szó. Ráadásul két helyszínen, Szepsiben és Buzitán is biztosítani kellett a zökkenőmentes szórakoztatást, a fesztivált ugyanis minden évben Szepsiben nyitják meg, a díjakat pedig Buzitán adják át.

Új Szó, 2004. november 15. hétfő