A sokéves kemény munkának köszönhetően az idei gazdag termés alighanem még a szervezők számára is meglepetés volt, mind a fellépő csoportok számát, mind pedig a színvonalat illetően. A háromnapos rendezvény ideje alatt a két helyszínen tizenhét együttes lépett színpadra. Szepsiben majdhogynem még a csilláron is lógtak, de a jóval tágasabb buzitai művelődési házban is rendre megtelt a nézőtér. És olyan jó volt örülni annak, hogy a közönség annyira tud örülni! Az első vastaps Kiss Péntek Józsefnek járt, aki több évtizedes, az amatőr és hivatásos színházi közegben végzett munkájáért Mics Károly Életműdíjat kapott.

A hangulat
az ország legkülönbözőbb részeiből érkezett résztvevők körében hamar „fesztiválosra” váltott; díszletek, jelmezek, kellékek kavalkádja mindenfelé, és ismerkedés, barátkozás minden szinten. Az ünnepélyes megnyitót az első dísztökkiállítás megnyitója követte, s a „tökös kísérőprogram” állandó társalgási téma lett, a legfaramucibb helyzetekben kísértve meg nevetőizmainkat. Ilyen volt például – hogy visszatérjünk a fő vonalhoz, a színházhoz – a Csécsi Éneklő- és Hagyományőrző Csoport Az igazságos bíró című népi játéka, amelyben központi szerep jutott egy dísztöknek. A csécsiekről annyit még mindenképpen érdemes megemlíteni, hogy a rendezőnek és szövegírónak, Snyír Máriának köszönhetően (aki maga is szlovák anyanyelvű) egy ma már többnyire szlovák nyelvű falu csoportja játszott magyarul! Hasonlóan derűs pillanatokat szerzett a nagyérdeműnek az óbásti Palóc Amatőr Színjátszó Csoport, melynek tréfás jeleneteit Bozó Ágnes fűzte össze, és Szabó Mari állította színpadra. Ha már így, akkor folytatom is a sort a humoros vagy annak szánt esztrádokkal: a Fékktelen Komédiások Vágkirályfáról érkeztek Morvány kabaréjukkal. Az Imelyi Hagyományőrzők „hazaiból” dolgoztak figurás, incselkedő előadásukban.
A produkciókat
nem sorolták be blokkokba, a közönség tehát felváltva kapott „hideget-meleget”: egy humoreszk után egy dráma, utána musical vagy éppen misztérium-játék következett. A tornagörgői Csillagvirág Színkör idén Lengyel István rendezésében Jókai Mór A bolondok grófja című művéből készült „énekes bohóságát” hozta a fesztiválra. De bár a komáromi GIMISZ Diákszínpad is Jókai-témával érkezett, a Kiss Péntek József és Csengel Mónika rendezte, Az őrültek házába akartatok záratni című szerkesztett műsor hangvétele jóval súlyosabbnak bizonyult. Lorca Yerma című drámájával kemény fába vágta fejszéjét a dunaszerdahelyi NOVUS ORTUS is, Takács Tímea rendező azonban kisebbfajta csodát művelt a színpadon diák színjátszóival. A Nánai Színjátszó Csoport más műfajban, ám hasonlóan magas színvonalon vitte színre „vidám konzekvenciaként” Rejtő Jenő Lavotta úr utolsó szerelme című egyfelvonásosát. A rendezőtől, Juhász Máriától megszokhattuk, hogy „bármiből” képes őrületes burleszkelemekben bővelkedő vígjátékot készíteni. Ezúttal sem volt másképp, egy idő után már fájt a nevetés… A Mágnás Miska című operettben viszont az ipolynyéki Mics Károly Színjátszó Csoport kiváló énekesi kvalitásokat csillogtató tagjai sem tudták feledtetni a pezsgő humor, a lendületes játék hiányát. A közönség körében nagy sikert aratott a nemesócsai NEFISZ diákegyüttes látványos táncbetétekben bővelkedő Pomádé című musicalje, melynek rendező-koreográfusa Csorba István. Nem elhanyagolható, hogy a gyerekek saját maguk énekelték fel a dalokat, így ha play backről is, de őket hallottuk. Ellentétben az Almágyi Ifjúsági Színpad tagjaival, akik a Rómeó és Júlia című musicallel mutatkoztak be. Ám ők voltak az egyetlen diákcsoport, amely rendező nélkül dolgozott, a darabot a társulat egyik tagja, «aľký László állította színpadra. Tisztelet érte! Főleg ha az olyan, velük egy napon fellépő, nagy múltú együttesre gondolunk, mint a Füleki Zsákszínház, amely Garner Ébredés című kamaradrámáját mutatta be, Mázik István rendezésében s hivatásos színész főszereplésével. Előadása megrázó, felejthetetlen élmény. Ebben a helyzetben egyáltalán nem elcsépelt mondat, hogy a zsűrinek nem volt könnyű dolga.

A szakmai zsűri
tagjai, Érsekcsanádi István, az Észak-Magyarországi Színjátszó Szövetség elnöke, Havasi Péter, a Pódium Színházi Társaság elnöke és Körömi Gábor drámapedagógus, a Wataridori Színkör vezetője még éjjel egy órakor is képesek voltak lelkiismeretesen értékelni a látottakat. És nem „kioktattak”, hanem észrevételeiket elmondva igyekeztek párbeszédet kezdeményezni a rendezőkkel és szereplőkkel. A produkciókat ezúttal háromtagú társadalmi zsűri is véleményezte, melynek Albert Éva, a Gesztetei Színkör vezetője és Mihályi Molnár László költő, középiskolai tanár mellett Dohányos Róbert, a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma kisebbségi főosztályának a főigazgatója volt a vezetője. Dohányos úr a – Bárány János és csapata szerkesztésében készült – Lakoma című fesztiválújságnak adott interjújában többek között elmondta, miért vállalta a feladatot: „Mivel felelősséggel tartozunk a rendelkezésre álló támogatási források elosztásáért, fontos személyesen is megismerni ezeknek a csoportoknak a munkáját, színvonalát, teljesítményét. Kitűnő alkalom egy időben, egy helyen találni őket, és mindemellett szórakozni.” Boda Ferenc szerint „Úgy válik lassan felnőtté a fesztiválunk, ahogy a gyerek is nő. Nagyon fontos, hogy a mozgalom nemcsak létszámban bővül, hanem kvalitásaiban is. Végtelenül tisztelem azokat az embereket, akik saját pátriájukban vállalják a színházcsinálás nehézségeit. Örülök, hogy mi lehetünk ennek a rendezvénynek a házigazdái, mert ezáltal benne vagyunk az országos „vérkeringésben” is. Évről évre bebizonyosodik, hogy itt, keleten is nagy igény van egy ilyen fesztiválra. Ha kérnék, sem adnánk az Egressy Bénit! Erre a seregszemlére mindenki eljöhet, az egyetlen feltétel az adott csoport lehetőségeihez és a műfajhoz szabott színvonal!”
A színház semmivel sem helyettesíthető varázsa
az esetlegesség, a kiszámíthatatlanság, az, hogy „velem és veled akkor ott még bármi megtörténhet”. Szepsiben, illetve Buzitán a vendégegyütteseknek köszönhetően három „ráadás csoda” is történt. Az Örsújfalusi ÉS? Színház Kárpáti Péter Pájinkás János című misztériumjátékát mutatta be, Szabó Csilla rendezésében. Közelről korrajz, az elmúlt hatvan-száz év történelmének elmés és epés számvetése. A Lengyelországból érkezett Grupa Teatralna „Pulawy Miasto” Férfi című darabja olyan, mint egy improvizatív szöveg- és mozgásszínház „keresztezése” zongora- és fuvolakísérettel. Meg még olyanabb! A hatás frenetikus, az ember megbűvölve tapad a székhez, levegőt is csak félve vesz, nehogy megtörje a varázslatot. És még mindig lehet fokozni: a fesztivál gálaelőadása a nagykállói Tánclánc Színkör Utazás című táncjátéka. Vagy hatvan ifjú táncos mozdul egyszerre a színpadon, játszik el autentikus és/vagy népzenei feldolgozásokra megrázó vagy éppen tréfás történeteket.
„Mert kell egy hely, hol minden szólam hallható” – dúdolgattam díjkiosztás után A padlás című musical egyik fülbemászó dallamát. Sokadmagammal úgy vélem, hogy ezt a helyet idén Szepsiben és Buzitán teremtették meg.

Csepécz Szilvia

[Vasárnap, 2005. 11. 25.]