Ez a teljes demokrácia. Ahol tűzoltó és vasutas, (és persze a vadakat terelő juhász), hivatalnok és egyetemista egy színpadon áll, hogy közösen adják át azt a bizonyos üzenetet, vagy csak szimplán szórakoztassanak.
A Falusi Színjátszók Országos Fesztiváljából nyolc év alatt Egressy Béni Országos Színjátszófesztivállá avanzsált három napos seregszemle igazi otthonra talált Szepsiben és Buzitán. Ez utóbbi helyszín azért került annak idején képbe, mert a szepsi művelődési ház színpadára nem férnek fel a nagyobb produkciók, Buzitára viszont annak idején akkora világot jelentő deszkákat álmodott a tervező, mint egy járási székhelyre.
A történet persze nem itt, hanem Királyhelmecen kezdődött, ahol érdektelenségbe fulladt az első színjátszó-fesztivál, ezért a Csemadok vezetésének új helyszín után kellett néznie. Nos, jól tették, mert november 16–18. között szinte mindig teli volt a nézőtér érdeklődő helyiekkel, azaz, nem a Jókai Napokon megszokott „fellépők nézik egymást“ helyzet köszönt vissza.
A bemutatott előadásokat állítólag előzőleg is megtekintették a zsűri tagjai. Ha ez valóban így volt, idén is rendkívül engedékenyek és humánusak lehettek, mivel néhol csupán a nagy igyekezetet díjazták. A helyzet valóban az, hogy sok faluban, ahol nincs magyar iskola, a színjátszócsoport az anyanyelv gyakorlásának egyetlen közege. Megtartó erő, hagyományápolás, magyarságtudat, ki merne belekötni ezek után magába a produkcióba?
Az már más kérdés, hogy a hagyományos falusi értékrend átalakulóban van, a népi vonal helyett sok esetben a Szeszélyes évszakok szakállas viccei, humorosnak tartott jelenetei, bárgyú slágerdalok, és persze, az elpusztíthatatlan lakodalmas rock dominál, ez jelenti a helyi kultúrát. Lehetne most szidni a kereskedelmi tévéket, de az is igaz, hogy ha az ott élők nem fognák ezeket a csatornákat, talán már nem is magyarul beszélnének. Szóval van, amibe bele kell nyugodni, és a kultúra általános válságának betudni. Én a magam részéről mindenesetre voltam olyan egoista, hogy idén kihagytam az esztrádműsorokat (ezeknek külön kategóriát csináltak a fesztiválon!), mert számomra a színjátszás teljesen másról szól. Mivel országos napilapunkat ezúttal nem kellett tudósítanom, könnyű szívvel megtehettem ezt, és milyen jól esett egy kis szabadság! Azok a csoportok viszont, akikre valóban kíváncsi voltam, nem okoztak csalódást számomra.
Nagy kedvencem a Nánai Színjátszó Csoport, akik Juhász Mária (nem rokon!) irányításával hosszú évek óta minőséget hoznak Szepsibe. Egységes, kompakt, mifelénk sajátos stílust képviselő csapatot alkotnak, pergős, élvezetes előadásokat hoznak létre, amelyekben ugyanannyi a meglepetés, mint a következetesség. Mellesleg darabválasztásaik is példa értékűek. Vagy leporolnak valami rég látott Moliére-darabot, vagy teljesen ismeretlen szerzőket fedeztetnek fel velünk. Idén arra döbbentették rá a közönséget, hogy Herczeg Ferenc, bármennyire illik is fikálni őt manapság, azért igenis tudott írni. Majomszínház című komédiája akár tegnap is születhetett volna, annyira friss és aktuális, a megjelenítés pedig frenetikusra sikeredett. Meg is kapták érte a fesztivál nívódíját, Juhász Máriáé lett a legjobb rendezés díja, az emberből majommá visszavedlő Kotra Mónika pedig a legígéretesebb tehetség díjával térhetett haza a „dzsungelbe“.
Az őrsújfalusi ÉS?! Színház (Felvidéki Tanyaszínház) szintén csaknem egy évtizede tanyázik az élbolyban, és bár idén – nagy meglepetésemre – nem kaptak komolyabb díjat Buzitán, be kellett érniük a helyi polgármester díjával és a legjobb epizódszereplőnek járó elismeréssel, azért az én agyamba sikerült beleplántálniuk néhány felejthetetlen gesztust és rímpárt. Már a darabválasztástól „elájultam“, ismeretlen francia szerzők hétköznapi komédiái keltek ugyanis életre a commedia de`l arte jegyében. Szabó Csilla szerintem mára eljutott odáig, hogy bátran rendezhetne profi kőszínázban is.
A fődíj Királyhelmecre került, a Bodrogközi Színhátszó Csoport vihette haza Schwajda György: Csoda című színművének bemutatásáért. Kétségkívül ez a csoport fejlődött a legtöbbet az előző évek teljesítményeihez képest, és egy rendkívül nehéz műfajt, a tragikomédiát prezentálták, ahol a néző úgy nevet, hogy közben összeszorul a szíve. Erre csak valóban érett társulatok képesek. Nem véletlen, hogy a legjobb férfi és a legjobb női főszereplő díját is két királyhelmeci, Papp Ferdinánd és Eperjessy Mária kapták a zsűritől.
Apropó: zsűri. Soroljuk fel őket, főleg a kemény kritikák ügyes „becsomagolásáért“ jár nekik a főhajtás. Érsekcsanádi István, az Észak-Magyarországi Színjátszó Szövetség elnöke, Havasi Péter újságíró, a Pátria Rádió szerkesztője, Bodonyi András nyugalmazott pedagógus, a SZEVASZ Vándorszínház zenei munktársa, és Körömi Gábor drámapedagógus, a budapesti Wataridori Színkör vezetője, aki így fogalmazta meg véleményét a Rovart számára:
„Másodszor vettem részt a fesztivál zsűrijének munkájában. Nagy örömmel. A tavalyi évben megismert csoportok közül sokan visszatértek, és ezúttal még jobb előadással jöttek Szepsibe (talán részben a zsűri munkájának eredményeképpen). Nagy meglepetés volt számomra a fődíjas királyhelmeci csoport, akik Schwajda György: Csoda c. színdarabját adták elő igazi színházi élményt kínálva a nézőknek. A sokszínű csokorból csak néhány kiemelkedő pillanatot szeretnék megemlíteni. Magammal viszem mindenképpen a füleki Apropó Kisszínpad berendezett szobáját, amit Fulkó lovag kedvesének adott, a Csécsi Éneklő és Hagyományőrző Csoport házassági praktikáit a tükörrel és a sámlival, a már előbb említett királyhelmeci csoport előadásának sok-sok pillanatát, a Féktelen Komédiások pontos és ügyes jeleneteit, a Tűvétevők gazdasszonyának fukar természetét, a nánai Majomszínház c. előadásból az embernek állt lány csodálkozó tekintetét, az őrsújfalusi profi komédiások valamennyi kacagtató jelenetét, a szlovák művészeti csoport bohócának lelkesedését, a lengyel csoport hátborzongató zenei világát, és végezetül, de természetesen nem utolsó sorban az ipolynyékiek megragadó előadását, ahogy igazi falusi színházi hangulatot varázsoltak a buzitai kultúrház színpadára.“
A versenyelőadások mellett idén is volt néhány vendégelőadás, láthatta a közönség a Jókai Napok nívódíjas előadását (Füleki Apropó Kisszínpad) és az alsókubini Hviezdoslav Kubinja verseny (Selmecbányai YMELO) szintén nívódíjas „cirkuszi produkcióját“. Budapestről érkezett az ott tanuló határon túli magyar diákok színköre, a Wataridori, valamint egy mozgásszínházzal próbálkozó lengyel csoport Pulawy városából.
Summa summarum, aki odafigyelt, tanulhatott egyet s mást a többiektől, illetve a zsűritől. Elleshette, hogyan kell szituációkat teremteni a színpadon, fokozni, vagy mérsékelni a tempót, adagolni a feszültséget, mi a szerepe a kísérőzenének, és hogyan lehet elkerülni a „szövegfelmondós” színészi játékot. Már csak ezért is megérte ebben a barátságos mikrorégióban tölteni három napot.
AJÁNLOM AZ OLDALT
