Kiss Péntek József így vall a kezdetekről: „Megeshet, hogy valahol még őrzik annak a jegyzőkönyvnek a példányát, amely 1998-ban feladatul adta az akkori Pódium Színházi Társaságnak, hogy járjon közben egy, a „keleti régióban” létrehozandó színjátszó fesztivál megszervezésében, amely a falusi színjátszó együttesek számára biztosítana fórumot. Ennek a törekvésnek az volt a kiváltó oka, hogy a Jókai Napokon számos olyan produkció került versenybe, amely színházi törekvéseiben nem egyezett a szakemberek elképzeléseivel. Ugyanakkor a favakon működő műkedvelő színjátszó csoportok zöme sem igényelte az egyre szigorúbb szakmai megmérettetést, illetve nem volt felkészülve rá.”

A választás akkor Királyhelmecre esett, ám ez a helyszín nem vált be. A szervezők a rendezvény második évfolyamára Szepsit szemelték ki, azzal a kikötéssel, hogy elégedetlenség esetén a jövőben Rozsnyón vagy Nagykaposon kell próbálkozni. Önmagáért beszél a tény, hogy az elmúlt nyolc évben is Szepsi és a társszervező Buzita maradt a rendezvény házigazdája. „Sajnos, nem számoltunk azzal, hogy a hatalmi harc erősebb mindennél. Mert az dúlt a városban. A város nem törődött a fesztivállal, s akik pedig szerették és csinálták volna, azokat nem engedték” – magyarázza a királyhelmeci sikertelenséget Jarábik Gabriella, a dunaszerdahelyi Fókusz színpad vezetője.

Szepsi azonban még az epés tolláról híres Dusza István számára sem okozott csalódást: „Ez a fesztivál a fiatalok fesztiválja volt. Olyan pozitív jelenség szemtanúja lehetett az, aki a rendezvény három napján Szepsiben és Buzitán járt, amely rácáfolt a Jókai Napokon a felnőtt színjátszók mezőnyében tapasztalható érdektelenségre és közönyre. Igazából nem tudtam több oldalról figyelni a fesztivált, szinte csak az előadásokat és a szervezők Boda Ferenc által irányított csapatának a munkáját láthattam, amely zökkenőmentes volt. Vitathatatlanul felsorakozott a Jókai Napok, a Duna Menti Tavasz és a Bíborpiros szép rózsa mellé” – írta a kritikus 2000-ben.

A rendezvény időközben megizmosodott, és felvette Egressy Béni nevét. „Sok volt a fiatal, a diák, emlékszem az önfeledt és lelkes rimaszombati és bátorkeszi színjátszókra. Tetszett, hogy az értékelésekből beszélgetések lettek, nem volt sértődés, vádaskodás” – olvasható Szvorák Zsuzsa véleménye a 2001-es Lakomában. „Amit Szepsiben és Buzitán évről évre november közepe táján immár menetrend szerint láthatunk, az kevésbé a „művészetről”, többé a közösségről, annak formálásáról és megtartásáról szól. Nincs ebben semmi kivetnivaló, egyszerűen tény” – kontráz rá Lakatos Krisztina 2002-ben az Új Szó hasábjain. „Van annak valami bizarr, szokatlan bája, amikor a hősszerelmes, a táncoskomikus vagy maga a rendező cipeli lefelé a lépcsőn a díszletet előadás után. És ahhoz mit szólnak, amikor a villanyszerelő szabadnapot vesz ki, hogy a kultúrházban eljátszhassa Rómeót. A Falusi Színjátszó Csoportok Országos Fesztiváljának mindezek a természetes velejárói. Épp ezért a kritikus sem azt figyeli, milyen Rómeó lesz a lelkes villanyszerelőből, hanem megemeli a kalapját, és élvezettel veti bele magát a történésekbe” – nosztalgiázik Juhász Katalin ugyancsak 2002-ben, a Vasárnap egyik számában. „Az előadásokat követő szakmai beszélgetések közvetlen, oldott hangulata biztosította, hogy nemcsak a látottakat értékelte a zsűri, hanem a csoportok vezetőivel, tagjaival együttgondolkodva szó eshetett a csoportépítésről, a darabválasztásról, a próbafolyamatokról, a csoport és a közönség kapcsolatáról, esetleges gondjaikról. Jóleső érzés volt tapasztalni a rendezők és színjátszók lelkesedését a közösségi együttlét, az együttjátszás örömét, az anyanyelvű kultúra, a szép magyar beszéd megőrzésének nem szavakkal, hanem tettekkel bizonyított tudatos vállalását” – írta Érsekcsanádi István, a 2005-ös zsűri egyik tagja a Kassai Figyelőben. Zárszóként pedig hadd idézzük Havasi Pétert, aki a kezdetektől bábáskodott a fesztivál mellett, és mindmáig részt vesz a fesztiválzsűri munkájában: „A máig is műfaji sokrétűsége és versenyszabályzati meghatározása miatt vitatott fesztivál széleskörű lehetőséget teremt nemcsak a falusi színjátszóknak, de a vidéki városok amatőr színjátszó csoportjainak is. Szepsi kedvenc találkozóhely lett a kabarék, esztrádműsorok, klasszikus és alternatív színjátszás művelői, a falusi hagyományőrző csoportok dramatikus játékai, az irodalmi, vagy ha úgy tetszik versszínpadi produkciók, de a mozgásszínház hívei számára is.”

Kozsár Zsuzsanna

Új Szó – Szülőföldünk, 2008. november 12. szerda