Mert aki ott volt, nekem is, önmagának is élményt szerzett. Volt néhány felejthetetlen pillanat, voltak erős színpadi jelenlétek, voltak profi színészeket is meghazudtoló teljesítmények. Régi barátságok erősödtek, újak kötődtek. Ahogy minden éven. És ahogy minden éven, idén is kiosztották a Mics Károly-díjat egy olyan embernek, aki tevékenységével nagyban hozzájárult az amatőr színjátszás fejlődéséhez. Ezt az elismerést idén Juhász Mária, a nánai csoport rendezője kapta.

Idén történt más is. A megszokott kerékvágás mellett egy újítással is szolgált a fesztivál. Először tartottak szakmai képzést a rendezőknek és színjátszóknak, melyen elsősorban a vállalkozó kedvű nemesócsai, jókai és kassai fiatalok vettek részt. „Kis ösztönzés, kis szórakozás és sok-sok fejlődés” – összegezte frappánsan az egyik kassai gimnazista, Kekeňák Lucia a két délelőttöt, mely alatt Szabó Csilla és Várady Kornélia foglalkozott az önkéntesekkel.

És volt egy olyan felemelő pillanata is a fesztiválnak, amelyre valószínűleg nem számított senki. A legígéretesebb tehetség díja, melyet minden éven egy tehetséges fiatalnak ítél oda a zsűri, idén nevet kapott. Egy nemesócsai fiatalember emlékére, aki néhány éve felejthetetlen alakítást nyújtott, ám most már „az égi színpadról figyel bennünket”. Juhász Dósa János eme gesztusát, mellyel az elhunyt Németh Péter emlékét megtisztelte, a nemesócsaiak állótapssal köszönték meg. És amikor leültek végre, sokan közülük a zsebkendőt keresgélték zavartan.

De térjünk végre rá a színjátszókra, hiszen ők azok, akik megtöltötték, színessé tették a fesztivált. Az első nap három csoport versenyelőadását láthattuk. A füleki Zsákszínház vendégelőadása után először a Csécsi Hagyományőrző Csoport lépett színre. Hamisítatlan falusi jelenetet láttunk, egy orvosi rendelő torzképét, ahol a beteget infúzió formájú szesszel gyógyítják. Ezután a szomotori Kéknefelejcs mutatta be az aratási ünnepséggel járó szokásokat, sok szép népdallal és némi iszogatással. Az estét a Nánai Színjátszócsoport zárta, akik félreértést félreértésre halmoztak komédiájukban. Péntek délelőtt versenyen kívül a Nevrlé mrle kassai szlovák színjátszócsoport szórakoztatta a javarészt középiskolásokból álló nagyérdeműt egy testreszabott komédiával, melybe – a fesztivál iránti kedves gesztusként – némi magyar szöveget is csempésztek. Délután ismét a versenyben lévő csoportok mérkőztek, megláttuk Toldit, ahogy a nemesócsai NEFISZ látja, a szesztai Kisveréb Húsosfazekát, majd felüdülésként megmerülhettünk az esztrád kellemes vizeiben, melyet a vágkirályfai Féktelen komédiások magas szinten művelnek. A hangulatot némiképp lehűtötte az ólálkodó halál a kassai KGSzT abszurd darabjában, de aztán a Bodrogközi Színjátszócsoport pergős olasz temperamentumú játéka újra pozitívabb gondolatokat ébresztett a közönségben.

Szombatra – mely mindig Buzitán zajlik – maradt a kalászi Csemadok Új Hajtás népszínműve, melyben a prímások arattak osztatlan sikert, ezután a Jókai Színjátszó Társulat mutatta meg, hogy még mindig Van, aki forrón szereti. A versenyprogramok sorát az És?! Színház zárta fergeteges ritmusú feldolgozásával, melyhez Arany János A bajusz című versét vették alapul.

Amíg a kiértékelés eredményére vártak a felajzott versenyzők, a budapesti Wataridori Színkör Shot című produkcióját élvezhették, majd Horňák Marek és társai biztosítottak némi feszültségoldó szórakozást. De igazából akkor már mindenki a buzitai citerásokat várta, mivel mindig velük kezdődik az eredményhirdetés, melyet a búcsúzkodások és hazaindulások lavinája követ.  

Ennyi volna a puszta felsorolás. De a színek, hangulatok kimaradtak belőle. Csak kiragadva néhányat: számomra felejthetetlen a nánai nagymama apácáktól való riadalma, a nemesócsaiak nádasából hallatszó fura hangok, a Féktelen komédiások énekesnőjének nagyszerű dalai, a kassai özvegyek egymás közti viszonyának finom változásai, a királyhelmeciek lelassított jelenete és az őrsújfaluiak cigányai. És ha nem lennék olyan fáradt, amilyen fáradt az ember három nap fesztiválozás és fesztiválújság-szerkesztés után lehet,  biztos számos más apróság jutna még eszembe. De nézze el nekem az olvasó az alkalmi memóriazavart: ennél a cikknél többet-jobbat olvashat a Lakoma három számában, melybe szerkesztő- és tördelőtársaimmal beleadtunk apait-anyait.

Új Szó, 2009. november 23.