Visszhang : 053 - Egy iparista a dzsungelből (2010/4) |
053 - Egy iparista a dzsungelből (2010/4)
Egy iparista a dzsungelből
Zsidek Pál végzős komáromi iparista diák nyerte a legígéretesebb tehetségnek járó Németh Péter-díjat Szepsiben. Ki van a díj mögött?
Nyolcadikos voltam, amikor bejött az osztályba Kiss Péntek József rendező, hogy szeretné velünk színre vinni A helység kalapácsa című vígeposzt. A kántort játszottam – emlékezett a diák. A Vidám Iparisták Színjátszó Körében, Kiss Péntek József zenés színházi produkciókban talált neki szerepeket. Hippi volt a Popfesztiválban, Steve a Hairben. Harmadikban jött Finta Márk rendező és a Dzsungel könyve, benne Ká, a kígyó szerepe.
– Szepsiben öt díjat kaptunk ezért az előadásért. Meglepődtünk. A próbákon ment már jobban is… Buzitán recsegtek a mikrofonok, a reflektorok sem úgy világítottak, ahogy kellett volna – árulta el a diákszínjátszó, aki a profi színházi világba is belekóstolt. Statiszta volt a Vízkereszt, vagy amit akartok című vígjátékban, a Komáromi Jókai Színházban. – Belülről láthattam, miképp működik egy színház, és nagyon tetszett – lelkendezett Pál. Most Matusek Attila diáktársával csináltak színházat, Quentin Tarantino: Kutyaszorítóban című filmje alapján. Erről nem mond sokat. Azt meg mondania sem kell, hogy színművészetire készül. Most ez minden vágya!
|