Szűkülő családi körben

A XIII. Egressy Béni Országos Színjátszó Fesztiválra a megszokott 10-12 csapat helyett mindössze hat nevezés érkezett, így az a furcsa helyzet állt elő, hogy ha a szlovák előadás nem marad el, több vendégelőadást láthattunk volna, mint versenyprodukciót.

De sajnos nemcsak a versenyelőadások fogyatkoztak meg, hanem az érdeklődő közönség is. Az elmúlt években zsúfolt házakhoz szoktunk, idén viszont az előadások többsége fél házzal ment, de mintha a szakma is kevesebb figyelemmel fordult volna a fesztivál felé, s az évekig levakarhatatlan díszpintyek (értsd politikusok) is elmaradtak. Az okok hosszasan sorolhatók és kereshetők, van, aki a támogatások elmaradásában és a régiók leépítésében vélte megtalálni, mások a novemberi időpontot kifogásolták, mondván, sok falusi csoport inkább karácsonyra készül el a műsorával, megint mások pedig az egyre inkább elfogyó „egyfecskékben” (értsd. fanatikusok) látják a visszaesés okát. Olyan is volt, aki az internet térhódítására próbált hivatkozni, de legközelebb talán mégis az a budapesti zsűritag járt az igazsághoz, aki szerint tudomásul kell vennünk, hogy egyre gyorsabb ütemben fogy a szlovákiai magyarság, s főleg a falusi közösségek estek szét.

E sorok szerzője, ha nem lenne személyesen is érintett, kritikusabban szólna még a megfáradt szervezésről is (most látszott meg igazán Boda Ferenc egykori főszervező hiánya), sok minden ugyanis évek óta jottányit sem változott, míg olyan jól bevált ötletek, mint például a dísztökkiállítás elmaradtak. De annyit talán hozzátehetek, ha a szervezőmunka csak magára a fesztivál időtartamára korlátozódik, s a csoportokkal való egész éves kapcsolattartás elmarad, akkor az elkövetkező években a fesztivál sok jóra nem számíthat.

Ez ugyanis egy családi fesztivál, amely 1999-ben azért jött létre, hogy a falusi közösségeket éltető színjátszó csoportoknak, amelyek nem feltétlenül kívánkoztak a komáromi Jókai Napokra, bemutatkozási és kapcsolattartási lehetőséget biztosítson. Voltak évek, amikor 15-16 csoport is benevezett, amelyeknek elsődleges céljuk nem a fesztivál megnyerése volt, hanem a háromnapos baráti együttlét. Ehhez jöttek a mókás kísérőrendezvények, mint a dísztökkiállítás vagy a borkóstoló, amelyek szervesen illeszkedtek a falusi hagyományok ápolásához. A fesztivál persze befogadta a nem tipikusan falusi csoportokat is, de ki a megmondhatója, hogy a füleki Zsákszínház miért soroltatik a „jókainapos” mezőnybe, míg a szintén városinak számító királyhelmeciek a falusi mezőnybe. Olyan csoportok is akadtak, akik rendszeres résztvevői voltak mindkét fesztiválnak, míg mások, mint a fesztivál kezdetétől rendszeres résztvevő nánaiak egyszer kívánkoztak Komáromba, de máig őrzik az ott begyűjtött keserű emlékeket.

A hosszas bevezető után nézzük az idei évfolyamot, amelyben volt két hagyományőrző előadás, két népi játék s két úgynevezett klasszikus. A hagyományőrzők között a bódvavendégiek borkóstolóval jelentkeztek, míg az újonc jánokiak már megelőlegezték a karácsony hangulatát.

Regős János budapesti zsűritag a népi játék kategóriába sorolta a csécsieket, akik újabb saját bejáratú, személyes tapasztalataikat feldolgozó előadással jelentkeztek, önironikus, humordús előadással. A kis falu, ahol nincs magyar iskola, többek között a színkörnek köszönhetően is tartja a magyarságát, s megejtő az élemedett korú emberek természetes színpadi jelenléte. Saját szöveggel jöttek a vezekényiek is, akik Lúdas Matyi történetét hozták el mai körítéssel és sok-sok humorral, áthallással. Az idén sem hiányozhatott a már évek óta megszokott Kiss Péntek-lecke, ezúttal a komáromi GIMISZ hozta el a Lengyel Menyhért írásából készült Átváltozás című előadását. Ebben a mezőnyben nem volt nehéz dolga a fesztivál sikeregyüttesének, a nánaiaknak, akik immár 15 éve működnek folyamatosan Juhász Mária vezényletével, s mivel a társulat meghatározó tagjai is hűségesek a csapathoz, szinte darabválasztástól függetlenül garantált a fergeteges jókedv és a siker. Az idén Karinthy Kolombuc tojása című spanyol parasztkomédiáját választották, a csapatban ott van Khéli Bálint, Góra Róbert, Matus Orsolya vagy Piski Erik, akik bármelyik profi színházunkban jól mutatnának. El is vitték a Pásztó András vezette zsűri által odaítélt díjak nagy részét (fődíj, a legjobb rendezés díja, a legjobb férfialakítás díja – Góra Róbert, s még jó pár egyéni alakítási díj).

A versenyen kívüli előadások szerencsére egy kivételével emelték a fesztivál színvonalát, a nagymegyeriek Furcsa párja, a kassai Rovás Műhely Sziget című kétszemélyese, a fülekiek Jó palócokja vagy a nagykállóiak Széki násza miatt is érdemes volt Szepsibe és Buzitára látogatni.

S ne feledkezzünk meg a Kozsár Zsuzsanna főszerkesztette Lakoma című fesztivállapról (amelyben Dusza István meg nem élt 60. születésnapjáról sem feledkeztek meg), a Bodon Andrea irányította színjátszóképzésről, de sokunkat megérintett Horňák Marek és zenekara, akik Gál Sándor, Petőfi Sándor, József Attila és Mihályi Molnár László megzenésített verseit adták elő. A Mics Károly-életműdíjat az idén Vas Ottó ipolysági tanárnak ítélték oda, a legígéretesebb tehetségnek járó Németh Péter-díjat pedig az egyházgellei Méry Mária kapta.

Szóval van mire építkezni a fesztivál szervezőinek, de ha szeretnék, hogy a fesztivál akár a XV. vagy még inkább a XX. évfolyamát is megérje, sokkal többet kell érte tenniük, s helyet kellenne engedniük az új kezdeményezéseknek. Ellenkező esetben hiába az új időpont (jövőre december 6–8. között rendezik), érdeklődés miatt a fesztivál lassú megszűnésre ítéltetik.