Egressy Béni Országos Színjátszó Fesztivál
Egressy Béni Országos Színjátszó Fesztivál
Menü
 
Számláló
Indulás: 2010-05-30
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Visszhang
Visszhang : 065 - Rendhagyó módon idén két Mics Károly-díjat adtak át (2012/2)

065 - Rendhagyó módon idén két Mics Károly-díjat adtak át (2012/2)

 

Rendhagyó módon idén két Mics Károly-díjat adtak át

 

SZEPSI |

Csütörtökön megkezdődött a XIV. Egressy Béni Országos Színjátszó Fesztivál Szepsiben és Buzitán, ahol három nap alatt 12 versenyelőadás vár a zsűrire (Regős János, Pásztó András, Havasi Péter) és a szép számú közönségre. 

 

Az események a fesztivál névadójának szobránál kezdődtek, ahol Bárdos Gyula, a Csemadok elnöke mondott köszönetet mindazoknak, akik a gazdasági válság közepette is lelkesen dolgoznak egy-egy előadás színpadra állításán, tartva a lelket a helyi magyar közösségben.


 

Az első versenyelőadást megelőzően, immár hagyományosan átadták a Mics Károly Életműdíjat, amely az ipolynyéki színkör egykori vezetőjéről kapta nevét, és amelyet az amatőr színjátszás terén jelentőset alkotó egyének kaphatnak meg. A díj történetében idén először ketten is megkapták ezt az elismerést, mindketten idén töltötték be 85. életévüket.

Csák Istvánné Horváth Etelka amatőr színésznő és énekesnő Sátoraljaújhelyen született, 1946-ban költözött Losoncra, ahol kezdetben a Népesben (Csehszlovákiai Magyar Népművészeti Együttes) énekelt, majd a Csemadok mellett működő amatőr színjátszócsoport tagja lett, emellett különböző zenés programokban is szerepelt Turócszentmártontól Budapestig, sőt Törökörszágban és Dániában is. A losonci színjátszócsoport máig működik, Kármán József Színház néven, Etelka néni fia, Csák István a társulat oszlopos tagja.

A másik idei díjazott a balogfalai születésű Krausz Zoltánné Mihályi Mária, aki Komáromban és Kassán is volt színésznő, ám miután filmrendező férje másokkal együtt memorandumban tiltakozott a kitelepítések és a csehországi deportálás ellen, jogfosztott lett, és a család állandó zaklatásnak volt kitéve. Krausz Zoltán többnyire csak fizikai munkát végezhetett, de magyar és szlovák amatőr csoportokat is rendezett, a legnagyobb sikert az Erzsi tekintetes asszony című darabbal érte el, amelyben Madách feleségét, Fráter Erzsébetet felesége játszotta.

Tóth Tibor, a Komáromi Jókai Színház igazgatója üdvözlő levélben gratulált a díjazottnak, akivel annak idején először szerepelt a Thália Színház színpadán a Döglött aknák című darabban. Mihályi Mária 1980–83, illetve 1988–92 között a Thália Színház társulatát erősítette, ezt követően férje súlyosbodó betegsége miatt elköltözött Kassáról.

A díjátadás után a Péderi Vegyeskar lépett fel, majd az első versenyelőadásokat láthatta a zsűri és a közönség. A Bodon Andrea vezetésével évek óta sikeresen működő KGSZT – Kassai Gimnazisták Színjátszó Társulata a Márai Sándor Magyar Tannyelvű Gimnáziumból érkezett, és Benedek Elek Bűbájos című mesejátékát mutatta be. A tornagörgői Csillagvirág Színkör Baranyi Ferenc A lónak vélt menyasszony című vásári komédiájában lépett színre Lengyel István rendezésében, majd a Bódvavendégi Hagyományőrző Csoport következett tréfás verbunkjával, amelyet Horváth István rendezett. Szintén Kassán, szintén a Márai gimnáziumban és szintén Bodon Andrea vezetésével alakult a bizarr nevű Szerda délután csoport, akik a világirodalom négy remekművét gyúrták egybe Kötelezők röviden címmel. A diószegi Hahota Esztrádcsoport vendégként érkezett a szepsi fesztiválra, mivel az Elmondani, jaj de nehéz című előadással idén már nem versenyezhettek, ugyanis fesztivált nyertek vele. A nap végén a zsűri nyilvánosan értékelte a bemutatott versenyelőadásokat, alaposan és éjszakába nyúlóan. A tartalmas és hosszú nyitónap fesztiválbulival ért véget, ahol a műsorról maguk a versenyzők gondoskodtak: akinek volt kedve a további szerepléshez, előadhatott egy bónusz-produkciót a saját és a többiek örömére.

 

Juhász Katalin

Új Szó 2012. december 8., szombat  

 
Színjátszóink
 
Vendégcsoportok
 
Vlado
 
Fesztiválunkról a neten
 

Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.