Miért járunk Szepsibe? - A XXI. Egressy Béni Színjátszó Fesztiválról

Akik Komáromba, a Jókai Napokra nem járnak, vagy nem mernek elmenni, azoknak kínál találkozási lehetőséget két évtizede egy országos színjátszó fesztivállal Szepsi. Szepsi pontosan húsz éve, mert az első találkozó Királyhelmecen volt, valószínűleg csak azért, hogy minden fesztivál nyitányaként erről is megemlékezzenek, hogy midőn ők nem tudták folytatni, ekkor Szepsi bevállalta, szomszédjával, Buzitával. Így őszidőben lett egy második színjátszó eseménye a szlovákiai magyar amatőr művészeti mozgalomnak, mely eleinte falusi és esztrádműsorok fesztiváljaként várta a színjátszás mellett a többi színpadi műfajt is, a vidám jelenetektől, a hagyományőrző műsorokon át egészen a hastáncig. Az időközben Egressy Béni nevét felvevő Országos Színjátszó Fesztiválnak (most már így, nagybetűvel) kialakultak saját hagyományai, s az előadások mellett ezekért a hagyományokért is szeretünk Szepsibe járni.

Lassan kanyarog a hármas út a kassai határ felé, most már vigyázni kell, hogy nehogy rátérjünk az időközben elkészült szlovák autópálya szakaszra. Maradva a rögös úton a határ után rögtön balra fordulunk, s érintve Perényt, nem eltévedve Nagyida felé, eljutunk Buzita érintésével Makrancon át Szepsibe. A fesztivál Egressy Béni szobrának megkoszorúzásával veszi kezdetét, a szerző néhány évig itt segédtanítóskodott a városban, mígnem aztán bátyja hatására színésznek állt, így lett a fesztivál névadója a város büszkesége, a Szózat megzenésítője. 

A fesztivál a koszorúzás után a Fesztiváldíj átadásával folytatódik, ahol a magyar nyelvű színjátszás ügyének előmozdításáért, sok évtizedes munkájáért díjaznak egy-egy alkotót, rendezőt, szervezőt. Idén a díjat egy újságíró, kultúraszervező kapta, Juhász Dósa János barátom, aki ennek a fesztiválnak is alapító szervezője volt. Most János a zsűri munkájában is részt vett, így vezette a szakmai beszélgetéseket hármasunk: a fesztiváldíjas mellett Regős János, a Magyar Színjátékos Szövetség elnöke és e sorok írója. 

Az első előadás a MEG+növünk színjátszó csoport előadásában a Fehérlófia volt. A komáromi gimnazistákkal dolgozó Tóth Gábor rendezésében sajátos interpretációját kaptuk a mesének, mintaszerűen képviselve azt az alaptörvényt, hogy bármilyen irodalmi anyagból csak akkor lesz érvényes színpadi mű, ha megtaláljuk a csoport számára érvényes mondanivalót a történetben. Így lett Fehérlófia meséje egy nagyszerű színházi kaland, melyben a mesehős útja egyfajta célkereső férfi-út lett, a különböző szereplők színházi újraértelmezésében keresve és végül megtalálva az élet értelmét. Tették ezt hitelesen és nagyszerűen, méltán nyerve idén a fesztivál Fődíját, ahogy fél évvel ezelőtt Komáromban is rendezői díjat kaptak előadásukra. 

A Makranci Cserépszín Vegyes Éneklőcsoport megható példája annak, amikor egy település összefog és Petőfi Sándor: Falu végén kurta kocsma című versének feldolgozását színpadra teszi. Lisovsky Márta rendezésében a mulatozás jól sikerült, akár a Petőfi vers nélkül is megállta volna a helyét. Számomra a legemlékezetesebb mégis az a pillanat volt, amikor az előadás végén három férfi összefogódzkodva arról énekelt, hogy bár nem ebben a faluban született, mégis itt lelt otthonra végül.

Havasi Péter fiatal csapata a kassai Pinceszínpadról válogatást mutatott be a világirodalom erotikus, de inkább szerelmi költészetéből. Megőrült a Sátán című produkcióban eljutottunk az antikvitástól Weöres Psychéjén keresztül József Attiláig. A színészek a verseken, prózákon keresztül nem csak a világirodalmi utazásra hívtak minket, hanem mesterségbeli jártasságukról is tanúbizonyságot tettek. Fiatalok, lelkesek, talán még egy kicsit gondoskodásra és biztatásra van szükségük, hogy meg tudják mutatni a versekben rejlő szenvedélyt és fájdalmat is. A nagyszerű válogatás mellé kaptunk bukolikus tablókat, jelmezes állóképekben megjelenítve a szerelem állomásait a színpadon, majd jeleneteket, melyben férfi és nő egymásra találásáról, illetve ennek nehézségeiről vallottak a szereplők. 

Másnap a Vezekényi Görbe Tükör Színjátszó Csoport fellépésével folytatódott a program. Történt pedig, hogy a falubéli traktoros Tibor tavaly karácsonykor írt egy színdarab kezdeményt, amit névtelenül eljuttatott a polgármesteréhez, aki történetesen a színjátszócsoport vezetője is. Zupkó Tamásnak nagyon tetszett a vázlat, így színdarabot írt belőle, amit a csapat is nagy lelkesen megtanult. Így alakult, hogy Hófehérke klasszikus történetét kórházi környezetbe tették át a komédiások, ahol a gonosz mostoha egy kórházigazgató, Hófehérke egy fiatal medika, a törpék pedig a karbantartók az alagsorban. A vezekényi komédiások kiválóak, a történetet és a zenei idézeteket jól végiggondolták. Majd egy órás felhőtlen komédiázásról beszélünk, de ennél nem is szeretnének többet az alkotók, mint jól érezni magukat és szórakoztatni a közönségüket. Talán a betétként bekerült várótermi jelenetet lehetett volna rövidebbre venni, vagy elfelezni, hogy a cigányasszonyok később is visszatérjenek a történetben. 

Ha van a fesztiválnak törzsvendége, akkor a Nánai Színjátszó Csoport méltán pályázhat erre a címre. Most is felléptek, de a komáromi elismerés után (fődíjasok lettek) itt csak vendégelőadásként mutatkozhattak be a fesztivál közönsége előtt. Bár a vendégelőadásokról nem szoktunk megemlékezni, de ezúttal kivételt teszek, hiszen a nánaiak szinte hazajárnak Szepsibe, ezért is tartották fontosnak, hogy idén is bemutatkozzanak. Gyárfás Miklós: Játék a csillagokkal című művét adták elő ezek a remek komédiások, egy komplett vonósnégyessel és nagy sikerrel. 

A Zsákszínház éppen negyven éve működik, ezt építették be Ionesco Különórájába, hogy épp „A negyvenedik” tanítvány érkezik a tanárhoz – végzetére.  A remekül felépített karakterek pszichothrillerré változtatják a tanár és a tanítvány kettősét, melyet végzetként egészít ki a házvezetőnő baljós kísértete. Ez a groteszk világ se a Zsákszínház színészeitől, se Mázik Istvántól, a darab rendezőjétől, se Ionesco-tól nem áll távol. Bár a tanítvány megmérgezése nem teljesen indokolt, hiszen így előre eltervezett gyilkosságról beszélhetünk és nem egy beteg tanár sorozatos baleseteiről, de reméljük, hogy a negyvenedik után majd elkövetkezik a negyvenegyedik, sőt az ötvenedik év is a fülekiek életében. 

Két település összefogásával mutatkozhattak be a nemesócsai és ógyallai színjátszók. Csorba István vezetésével mesét adtak elő. A szárnyait próbálgató csoport előadhatta volna paródiaként is a történetet, de végül is egy klasszikus mesefeldolgozást láthattunk Csipkerózsika történetéből, egy (két) jó szándékú csapat előadásában. Bízzunk abban, hogy a két település színjátszói együtt maradnak és a mese után megtalálják a saját életkorukhoz jobban illő műfajt. 

A Vár-Lak színjátszó csoport S. Szabó István vígjátékát, A keresztanyát dolgozta fel. Ha meghal a családfő, akkor a maffiában is az asszony kénytelen helyt állni a cégnél és egyben tartani a családot. Így volt ez ebben az előadásban is, ahol a remek karakterek jól tudtak együttműködni és igazi csapatjátékban fergetegeset játszottak a helyi közönség előtt. A darab egy kicsit utal az Oscar című film helyzeteire, de azért igazi kelet-európai maffiával találkozhatunk. Balázs Éva és Kajkó Henrietta társrendezésében mindezt jó ritmusérzékkel, érthető szövegmondással, és jókedvvel teszik, s ennél nem is kell több a színvonalas szórakozáshoz. 

A Bodrogközi Színjátszók Forgách András: Halni jó című komédiáját, vagyis akarom mondani ”gonosz bohó”-ját hozták el idén. A jelenlegi csapatuk 2005 óta működik, s viszi el a magyar nyelvű színházat Királyhelmecre és a környékbeli településekre. Ez a mostani fekete komédia egy halott személyiségének eltulajdonításából indul, s válik egyre szövevényesebbé. A főszereplő ahelyett, hogy elmenekülne, nevet és lakást cserél halott szomszédjával, s az ebből fakadó bonyodalmaktól lesz egyre bonyolultabb a történet. A remek szereplőgárda ebben az előadásban is meg tudta mutatni értékeit, különösen a főszereplő és a bejárónő párosa, Lackó Péter és Eperjessy Mária alakításában teszi emlékezetessé az előadást. Ugyanakkor mintha a darab szövege nem lett volna elég jól meghúzva, vagy csak a közönség tikkadt el (szöcskenyájként) az aznapi hatodik előadás közben. 

A fesztivál a harmadik napra hagyományosan átköltözik a szomszéd településre, Buzitára, de idén épp felújítják a kultúrházat, ezért a szombati nap is Szepsiben indult.

A vendégelőadások mellett egy versenyprodukciót láthattunk, méghozzá az Apropó Kisszínpadtól, akik Szvorák Zsuzsa vezetésével Fülekről érkeztek. Jozef és Karel Capek: A rovarok életéből című drámájával foglalkoztak. Az élő zenével kísért „Édes Álmok” című produkcióban ismét egy komplex színházi adaptációt láthattunk a füleki diákoktól. A rovarok bűvös és titokzatos világát egy túrabolt készletének felhasználásával idézték meg, így lett a sátor fészek, a hálózsák hernyóbáb, a hátizsák pedig csigaház. A világ allegorikus, mindannyian rovarok vagyunk, ki-ki a maga módján, s ebben a hatlábú világban, ahol élünk, halunk, alakulunk, irigykedve néztem a Zsuzsa kezei alatt felnövő színjátszókat, akik a gimnáziumi éveik alatt igazi színházi nevelésben is részesülhetnek.

Mielőtt véget ért volna a fesztivál két vendégprodukció mutatkozott be a színpadon. Örülhettünk egy magyarországi csoport, a Közjegyzők Színjátszó Köre (tényleg így hívják őket, és … nomen est omen) Kölcsönlakás című előadásának és szomorkodhattunk a hidasnémeti Tizenhárom Komédiás Színjátszó Kör József Attila musical adaptációján. Mindhárom napon megjelent a fesztiválújság, a Lakoma, köszönhetően Kozsár Zsuzsannának és lelkes csapatának. A díjátadásnál igyekeztünk megköszöntetni a résztvevőket, a szervezőket, a rendezőket, a színjátszókat, s mindenkit, akik segítettek a fesztivál előkészítésében és lebonyolításában. Aki rendezett már színjátszó találkozót, az tudja, hogy mi munka van egy ilyen három napos rendezvényben. Zborai Imre és csapata ismét kitett magáért és a szlovákiai magyar nyelvű színjátszás ügyéért. Köszönet érte. 

Körömi Gábor

2019. dec. 20. 

a Magyar Szín-Játékos Szövetség honlapja

szinjatekos.org